LEVENDULAVIRÁG

Ez a virágvíz is ugyanúgy készült, mint a többi párlat. A már kinyílt virágokat levagdostam a száráról, és az előkészített, - Spanyolországból hozatott- ősi Alquitara vörösréz lepárlókészülék üstjét megtömtem. Marokkóban a mai napig ilyen gőzölőket használnak az illóolajok kinyeréséhez. Eztán kezdődött a hosszú folyamat, amikor cseppről-cseppre üvegbe gyűjthettem a gyógyító aromát. A növény alatt forralva a vizet, a hajtásokat átjáró forró, felszálló gőzt lehűtöttem, és az lecsapódva magával hozta ezt a csodálatos, tiszta aromavizet. A vízgőz a legkíméletesebb módon oldja ki az értékes esszenciát. 

A levendulabokrokat egész évben áplom, így születhetett meg test és lélek nyugtatója - ez az Isten adta csodálatos elixír.

A levendula az egyik legősibb és legismertebb gyógynövényünk. Nagyon sokoldalú, legfőképpen regeneráló, gyulladáscsökkentő és nyugtató hatású készítmények alapanyaga.

Elnevezése a latin "lavare" szóból származik, melynek jelentése "mosni" - a régebbi korokban is a testi, lelki és szellemi megtisztuláshoz kötődött.

Sejtelmes, éteri, tisztulást hoz!

Egy kis levendula-történelem:

A levendulát már az ókori Egyiptomban, és Rómában is az egyik legfontosabb gyógynövénynek tartották. Gyakran mártóztak fürdővizében, hogy megvédjék magukat a különböző betegségekkel szemben. Fájdalomcsillapításra, görcsoldásra, ízületi fájdalmakra, és bőrregenerálásra is csak ezt használták. Még a XX. század elején is receptre írták fel.

Hatóanyagai és hatásai:

A levendulaolaj fő alkotórészei a linalool (51%) és a linalil-acetát (35%). Ezen kívül még α-pinén, limonén, 1,8-cineol, cisz- és transz-ocimén, 3-oktanon, kámfor, cariofillén, terpinén-4-ol és lavendulil-acetát található benne. A levendulavíz illata leginkább eső utáni lenedulaföld illatára emlékeztet, nem édes illat. ph értéke 3,7-4,5

Hatásai: Antibakteriális, fertőtlenítő, gyulladást csökkentő hatású, erősíti az immunrendszert. Ezért lehet használni:

  • kötőhártyagyulladásra
  • fülgyulladásra
  • megfázáskor inhalálásra
  • izomfájdalmakra, reumás fájdalmakra masszírozással
  • rovarcsípésre, horzsolásra, égésre, kisebb sebekre, bababőrápolásra
  • bőrápolásra: minden bőrtípusra, - anioxidáns hatású, arclemosónak, arc- és test-permetnek, fürdővízbe, borotválkozás után, hajápolásra, pikkelysömörre és ekcémára, érzékeny bőrre is!
  • Javítja az emésztést, megszünteti a gyulladásokat belsőleg is - ivókúrával
  • Fokozza a testi és lelki frissességet, akár elfogyasztva, akár bőrön keresztül felszívódva
  • Illatanyagán keresztül feszültségoldó, idegerősítő, nyugtató hatású. Enyhíti a fejfájást, a depresszív kedélyállapotot, segíti az elalvást.

A levendula egyik legkiemelkedőbb hatása a stressz magas szintű oldása, javítani tudja a hangulatot, megtámogatja a pihentető alvást, csökkenti a bőrirritáció kialakulását, segítséget nyújt a fertőzések megelőzésében, csökkenti a gyulladást, megszünteti a fejbőr korpásodását és még puffadás esetén is rendkívül hatásos lehet.

A levendula gyulladáscsökkentő hatással is rendelkezik. Nemcsak teakánt fogyasztva enyhíti a belső szervek gyulladását, de fürdővízhez öntve a végtagokban kialakuló gyulladást is minimalizálja, így enyhítve az adott végtag fájdalmát. Gyulladáscsökkentő hatása azért olyan kiemelkedő, mivel tele van értékes antioxidánsokkal.

Számtalan bőrápoló készítményben találkozhatunk a levendulával. Nem véletlenül, hiszen olyan bőrbetegségek csillapításában és megszüntetésében nyújthat segítséget, mint ekcéma, pikkelysömör, illetve más krónikus bőrbetegségek.

A levendula-illóolaj samponba csepegtetve megállítja a hajhullást, illetve helyreállítja a haj szerkezetét, illetve elősegíti a haj egészségének megőrzését.

A levendulában található antioxidánsok csökkentik a magas vérnyomást, és enyhítik a vérerekben kialakuló feszültséget. Ez megakadályozhatja az érelmeszesedés és egyéb szív- és érrendszeri problémák kialakulását.(www.gyogyszernelkul.com)

LAVENDER FLOWERS

This flower-water is made the same way as the other distillates. I cut off the already opened flowers from their stems and stuff the cauldron of the prepared ancient Alquitara copper still, brought from Spain.

In Morocco, such steamers are still in use to extract essential oils.

Then the long process begins when I collect the healing aroma drop by drop into a bottle. By boiling the water under the plant, I cool the hot, rising steam passing through the shoots, and the condensation brings along this wonderful, clear aroma water.

Water vapor dissolves the valuable essence in the most gentle way.

I cultivate the lavender bushes all year round, so that this relaxing fluid for body and soul could be born. It is a special elixir given by God.

Lavender is one of our oldest and best known herbs. It is a raw material for very versatile preparations, especially regenerating, anti-inflammatory and sedative.

Its name is derived from the Latin word "lavare", which means "to wash" - even in older ages it was associated with physical, mental and spiritual cleansing.

Mysterious, ethereal cleansing.

A little history of lavender:

Lavender was considered one of the most important herbs in ancient Egypt and Rome. They often took a dip in their bath water to protect themselves from various diseases. It was also used for pain relief, spasm relief, joint pain, and skin regeneration. Even in the 20th century. It was also prescribed by prescription at the beginning of the 19th century.

Active ingredients and effects:

The main constituents of lavender oil are linalool (51%) and linalyl acetate (35%). It also contains α-pinene, limonene, 1,8-cineole, cis- and trans-ocymene, 3-octanone, camphor, cariophyllene, terpinen-4-ol and lavendulyl acetate. The scent of lavender water is most reminiscent of the scent of lavender land after rain, not a sweet scent. ph is 3.7-4.5

Effects: 

Antibacterial, antiseptic, anti-inflammatory, strengthens the immune system. Therefore it can be used for:

conjunctival inflammation

ear infections

cold inhalation

muscle aches, rheumatic pains with massage

insect bites, abrasions, burns, minor wounds, baby skin care

skin care: for all skin types, - anoxidizing effect, for face wash, face and body spray, bath water, after shave, hair care, psoriasis and eczema, also for sensitive skin!

It improves digestion, eliminates inflammation internally - by drinking

Enhances physical and mental freshness, whether ingested or absorbed through the skin

Through its fragrance, it has a tension-relieving, nerve-strengthening and calming effect. Relieves headaches, depressed mood, helps you fall asleep.

One of the most prominent effects of lavender is relieving high levels of stress, improving mood, supporting restful sleep, reducing skin irritation, helping to prevent infections, reducing inflammation, eliminating dandruff on the scalp and can be extremely effective even in bloating.

Lavender also has an anti-inflammatory effect. Not only does tea alleviate inflammation of the internal organs, but when poured into bath water, it also minimizes inflammation in the limbs, thus relieving the pain of that particular limb. Its anti-inflammatory effect is so outstanding because it is full of valuable antioxidants.

Szívvel-Lélekkel
Minden jog fenntartva 2020
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el